Friss topikok

Címkék

JOGERŐS LETT AZ ÍTÉLET: TÖRVÉNYTELEN A RENDŐRSÉG BILINCSELÉSI GYAKORLATA

2013.05.09. 14:44 kende.peter

Ügyfelem, Nyári Zsolt számára A BRFK alperessel szembeni személyiségi jogi perben azt dolgoztam ki, hogy a rendőrség nap mint nap törvénytelenül – mivel indokolatlanul – bilincsel meg embereket.

Amikor a rendőrség nem vizsgálja alaposan, hogy valóban fennállnak-e a bilincs-használat törvényi feltételei, akkor emberi jogainkat sérti.

Amikor kényszerintézkedés alkalmazásakor nem érvényesíti a fokozatosság elvét, akkor alapvető jogainkat tiporja.

Amikor törvény helyett a budapesti rendőrfőkapitány (59/2010. (XI. 8.) számú) „BRFK-Intézkedése” teszi kötelezővé a rendőrök számára, hogy mindenkit bilincseljenek meg, akit előállítanak, bekísérnek – akkor „megfeledkezik” arról az alapvető alkotmányos elvről, hogy az állampolgárok jogait érintő szabályt csak a parlament állapíthat meg. Valamint arról is, hogy alacsonyabb szintű jogszabály, rendelkezés – pláne ilyen még csak jogszabálynak sem tekinthető „intézkedés” – nem állhat ellentétben magasabb jogforrással.

 A Fővárosi Törvényszék ítéletében így foglal állást: „a bilincs használata vonatkozásában a bíróság a felperesi állásponttal értett egyet… Miután a bilincs használata – céljának megfelelően – az emberi méltóságot sértő, az érintett személy ellenállását megtörő eszköz, ezért indokolatlan használata sérti a személyhez fűződő jogokat, ezen belül az emberi méltóságot, ezért e körben a bíróság a felperes keresetének helyt adott”.

A Felperes számára a bíróság – túl ezen az elégtételen – nem vagyoni kártérítést is megítélt.

Az ítélet értelemszerűen precedens-értékű. Mostantól kezdve minden hasonló esetben érdemes kártérítési pert indítani.

 *   *   *

És most - 2014 ápriliásban - a Fővárosi Ítélőtáblán megszületett az immár jogerős ítélet is.

Amely az alperes BRFK fellebbezését teljes egészében elutasította, és hatályban tartotta a  felperesi álláspontnak egészében helyt adó - elsőfokú ítéletet.

Külön kiemeli a jogerős ítélet: a rendőrségi törvény alapján a rendőr akkor és csak akkor alkalmazhat bármilyen kényszerintézkedést, ha az elkövető erőszakos vagy önkárosító magatartást tanúsít, az eljáró rendőrt megtámadja vagy szökni próbál. És e feltételek valamelyikének fennállta esetén is be kell tartania a fokozatosság elvét, tehát először meg kell próbálnia a kényszerintézkedés első, enyhébb fokozatát, a puszta testi kényszert, s csak annak eredménytelensége alkalmazhatja a második, súlyosabb fokozatot, a bilincselést.

Ha tehát az elkövető semmilyen módon nem ad okot erre, tilos őt megbilincselni! Ha pedig a rendőr nem így jár el, megsérti az elkövető személyiségi jogait, s ezért kártérítéssel tartozik. 

*  *  *

S mindehhez hadd tegyek hozzá egy örömhírt is.

A minap telefonon megkeresett a TEK (a Terrorlehárítási Központ) jogi osztályának vezetője, és megkért, küldjem el neki e másodfokú ítélet - persze anonimizált - másolatát, mert foglalkoznának vele. Örömmel megtettem; s egyúttal fölajánlottam: örömmel leülök velük beszélgetni is arról, ők miképpen tehetnék törvényessé saját gyakorlatukat.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kendepeter.blog.hu/api/trackback/id/tr895291356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Misi Lőrincz 2013.05.09. 19:40:56

VÉGRE,...GRATULÁLUNK,KENDE ÚR!!!!! AZ ELLENZÉK MIÉRT NEM ÜTI LE AZ ILYEN MAGAS LABDÁKAT...?????
MIÉRT NEM ÁLL KI,MINDEN FÓRUMON AZ EMBERI JOGOKÉRT ,A TÖRVÉNYTELENSÉGEK ELLEN...
DE JÓ ENNEK A PÁLFINAK ,BOLDOG LEHET AKI ALKESZ ÉS BORÁSZ LEHET...ILYEN SEMMIJEN EMBEREK KÉPVISELNEK MINKET,A MI ADÓNKBÓL...?????

kende.peter · http://www.kende.hu/ 2013.05.10. 14:01:47

@Misi Lőrincz:
Kérem, ne rajtam kérje számon, hogy az ellenzék mit tesz és mit nem - nem lévén azért felelős.
Noha egyetértek Önnel, mégpedig teljes mértékben.
KP

kende.peter · http://www.kende.hu/ 2013.07.05. 14:01:59

A Kúria tegnapi döntése - ha meglepek is sokakat - álláspontom szerint döntő többségében helyes döntés.
Az adósok számára biztatóan előremutatóan kimondta: az árfolyam-rés igenis költség.
Olyan, amelynek emelése tehát törvénytelen volt, az abból adódóan fizetett különbözet visszajár, a jövőben pedig nem fizetendő.
Helyes - szerintem - az is, hogy ezek alapján nem a szerződés teljes érvénytelenségét, hanem csupán részleges semmisségét mondta ki. Úgy vélem, e tekintetben a kereset volt helytelen, erősen túlzó, s az a másodfokú ítélet volt hibás, amely e keresetnek helyt adott. Az össz kamat-, kezelési költség- és árfolyam-rés-kötelezettséghez képest az árfolyam-résből eredő fizetési többlet-teher viszonylag csekély összeg, tehát indokolatlan lenne amiatt a szerződés egészét érvényteleníteni.
Ugyanakkor helytelennek tartom a nulla százalékos árfolyam-rés helyett az 1 %-os Kúria általi elfogadását.
Összességében tehát szerintem számunkra biztatást jelent ez a döntés: jó úton járunk, van miért tovább dolgoznunk és harcolnunk.

Weywara Gábor Tibor 2015.02.07. 12:42:49

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Közigazgatási jogkörben okozott bírói kárt megítél ezen Ítélőtábla,egyre több bírónál derül ki sajnos I.fokon,hogy összejátszik a végrehajtóval,szakértő alvállalkozókat foglalkoztat!!!
nyomozó Ügyészt hamis vádért miért nem lehet megrángatni és kirúgni az Ügyészség kötelékéből?mennyire tisztességes bemennie Dr.Tóth István nyomozó ügyésznek a rendőrségre tárgyalás előtt a tanúkkal beszélni...
süti beállítások módosítása